www.gablini.hu » Cégcsoport » Történetünk
A Gablini cégcsoport története
Gablini Gábor, a cég tulajdonosa 1989-ben elsőként kötött megállapodást - a francia Peugeot akkori magyarországi importőrével, a RAMOVILL-lal - Peugeot gépkocsik hazai forgalmazására és teljes körű szervizelésére.
A cég hamarosan márkaszervizzé növekedett, és 1990-től PEUGEOT GABLINI Márkaszerviz néven gyors fejlődésnek indult. Működését a folyamatos technikai, technológiai fejlesztés, a saját nevelésű, fiatal, tehetséges szerelők képzése, foglalkoztatása jellemezte.

A szerviz 1992-től tovább bővült. Négy új szerelőállás került kialakításra, valamint szerződött lakatos, fényező, futómű állító, gumiszerelő, kipufogó-javító tevékenységgel szélesedett a szolgáltatási paletta.

1994-ben a cég egy új, kétszintes raktárt épített és irodákat bérelt. Az eladott új- és használt autók mennyisége ekkor már meghaladta a 100 darabot, és a teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma húsz fölé emelkedett. Ebben az évben a társaság az első három legjobb Peugeot forgalmazó közé került.

Ezután újabb fordulópont következett. 1996 áprilisában nyugat-európai tapasztalatok és normák szerint felépült a GABLINI ZUGLÓ MÁRKAKERESKEDÉS. A létesítmény ebben az időben kétszintes szalonnal (szintenként 350 m2) és 500 m2-es, 11 szerelőállásos szervizzel, lakatos- és fényezőműhellyel rendelkezik, teljes szervizkapacitással, a legmodernebb diagnosztikai eszközökkel és gyári célszerszámokkal üzemel. A Peugeot magyarországi képviselete - a 2000-es évek elejére várható forgalom, valamint az európai normák követelményeinek kielégítésére alkalmas az autócentrum tervezéséhez - jelentős szakmai támogatást nyújtott. A tervezés egyik kiemelt szempontja a környezetvédelem volt.

1996 októberétől a Cég Gablini Kereskedelmi- és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság néven folytatta működését.

1997-ben a márkakereskedés emeleti szalonja különleges enteriőrt kapott, amely a régi francia utcák hangulatát idézi. A kőburkolatú térben - hazánkban egyedülálló körülmények között - kerülnek bemutatásra a Peugeot modellek.

1998-ban a Gablini Zugló Márkakereskedés - a Peugeot márkakereskedések közül elsőként - bevezette, működtette, és tanúsíttatta az ISO 9002:1994 szabvány alapján működő minőségügyi rendszert.

A zuglói márkakereskedés egyre szűkösebbé vált a növekvő Vevői igények kielégítésére, ezért a Cég újabb márkakereskedés megnyitását tűzte ki célul.

A Gablini Zugló márkakereskedéstől eltérően olyan méretű és adottságú területre volt szükség, ahol az új Peugeot gépkocsik mellett elegendő hely jut a Peugeot haszongépjárművek széles palettájának bemutatására, illetve az új Peugeot gépkocsik vásárlóitól beszámított használt gépkocsik kiállítására.

A 7000 m2-es telek megvásárlására 1999 augusztusában került sor. A kiválasztásnál fontos szempont volt, hogy a telek az M3 autópálya kivezető szakaszának egy dinamikusan fejlődő területén helyezkedik el, amely Budapest XV. kerületének részeként már most is jelentős bevásárlási célpontja a környék vállalkozásainak.

2000 májusában került sor az alapkő letételére, majd júliusban megkezdődtek az építési munkák.

2000. december 8.-tól elindult a próbaüzem először az új-és használt gépkocsik értékesítésével, majd néhány nappal később a szerviz és az alkatrészraktár működésével.

2001. február első hetétől a GABLINI M3 Márkakereskedés teljes kapacitással és szolgáltatási palettával áll az ügyfelek rendelkezésére.

A létesítmény hasznos területe 3300 m2, amelyből az autószalon 800 m2-es, a haszongépjármű bemutató 200 m2-es területet foglal el. A szerviz 12+4 szerelőállással üzemel, és gyorsszerviz szolgáltatást is biztosít.

2001-ben - az új, ISO 9001:2000 szabványban foglalt alapelveknek megfelelően - tovább fejlesztettük minőségirányítási rendszerünket. A bevezetést követően, július hónapban került sor a rendszer tanúsítására, amelyet a DEKRA ITS végzett.

A karosszéria javítási munkákkal kapcsolatosan felmerülő növekvő igények kielégítése érdekében 2001. utolsó negyedévében megkezdődött a zuglói szervizcsarnok bővítése, aminek eredményeképpen egy 500 m2 alapterületű lakatos műhely, és kétállásos autómosó kezdte meg üzemelését 2002 januárjától.

2002. második félévében a helykihasználás optimalizálásának érdekében megtörtént a zuglói telephely hátsó udvari terület rendezése. Ennek kapcsán sor került a térburkolat bővítésre, parkolóhelyek kialakításra, és egy második kapubejáró kiépítésére.

A munkálatok elvégzése után a külső területen elhelyezhető gépkocsik darabszám emelkedett, de kevésnek bizonyult a kiszállított új gépjárművek elhelyezéséhez. Az akadály áthidalása érdekében a zuglói telephely közelében telek bérlésére került sor, amelyen őrzött tárlóhely lett kialakítva.

2003 tavaszán megtörtént a zuglói telephely új irattárának kialakítás, amely elősegítette a működéssel kapcsolatos dokumentumok rendszerezett tárolását.

A zuglói márkakereskedésbe érkező Ügyfelek fogadásának, kiszolgálásának javítása érdekében 2003 őszén sor került a szalon átrendezésére, a világítás korszerűsítésére. Ebben az időszakban történt meg az M3-telephely raktárának bővítése, valamint az ügyfelek autójáról leszerelt téli, illetve nyári gumik tárolására szolgáló helyiség kialakítására.

2003 decemberében megkezdődött az M3-telephely fűtéskorszerűsítése, amely egy gazdaságos, környezetkímélő technológia kiépítését, működtetését célozta. A hőszivattyús fűtési rendszer teljes beüzemelésére 2004. januárban került sor, és az eddigi tapasztalatok alapján beváltotta a hozzáfűzött elképzeléseket.

2004 első negyedévében indokolttá vált az M3-telephely irattárának bővítése, így a szükséges munkálatok elvégzése megtörtént.

A zuglói telephelyen kialakításra került a gyors karosszériajavító műhely, amely a speciális javítási folyamatok gyorsítását kívánja elősegíteni 2004. április 01-től.

2004 szeptemberében az M3-telephelyen kialakításra, illetve átadásra került egy 350 m2 alapterületű használt gépkocsi bemutató szalon. Az itt elhelyezett gépkocsik újszerű megjelenésükkel, minősítetten megbízható műszaki állapotukkal kívánják ügyfeleink elvárásait kielégíteni, hasonló körülmények között, mint az új autó szalonban.

Az M3-telephelyen 2005 őszén sor került a raktár területének bővítésére, valamint új irodahelyiségek kialakítására.

2006. év jelentős változásokat hozott. Az év második felében a zuglói telephely teljes külső- és belső megújítása, a szerelőcsarnok modernizálása jelentette a legnagyobb feladatot. Közben új márka került a palettára, és szeptember hónaptól az M3-telephelyen megkezdődött a Nissan gépjárművek értékesítése és szervizelése. A terepjárók tesztelési lehetőségének biztosítása érdekében kialakításra került a 4 x 4 park, ahol ügyfeleink a gyakorlatban is kipróbálhatják a járművek által nyújtott speciális lehetőségeket.

A piaci, illetve vevői igényekhez történő rugalmas alkalmazkodás elősegítése céljából 2007 januárjától átalakításra került a Cég szervezeti struktúrája, létrejött a Gablini Cégcsoport.

A kereskedelmi és szolgáltatási tevékenységek külön Cégekben valósulnak meg, amelyek működésnek támogatását a vagyonkezelő társaság látja el.

Ugyancsak az év elejétől újabb telephellyel bővültünk. A gödöllői telephely Nissan és KIA gépjárművek értékesítésével, teljes körű szervizszolgáltatással, gépjármű vizsgáztatási lehetőséggel, valamint alkatrész értékesítéssel áll ügyfelei rendelkezésére.

2007. április hónaptól a haszongépjármű park teljeskörű bemutatása külön területen történik, amely az M3-telephely szomszédságában található. Mindhárom márka kis- és tehergépjárművei kerültek elhelyezésre, illetve itt történik értékesítésük. Ugyancsak itt kapott helyet a használt gépjármű értékesítés.

2008. február hónaptól még egy telephellyel bővült a Cégcsoport, amely Budaörsön található. Itt is teljes szolgáltatási palettával (Nissan új gépjármű értékesítés, használt gépjármű értékesítés, gépjármű javítás-szervizelés, alkatrész értékesítés) várjuk Ügyfeleinket. Továbbá e telephely fogadja - Magyarországon kizárólagos jogosultsággal - azon érdeklődőket, akik Nissan GTR típusú sport autót szeretnének vásárolni, javíttatni.

Ügyfeleink zuglói telephelyünkön szeptember hónaptól szombati napokon is igénybe vehetik szervizszolgáltatásunkat és alkatrész kereskedelmi tevékenységünket.

2009 januárjában szerződést kötöttünk az Infiniti magyarországi kizárólagos értékesítési, javítási és alkatrész kereskedelmi tevékenységére vonatkozóan, így

Cégcsoportunk Új gépjármű kereskedelmi palettája újabb márkával gyarapodott. A márka bemutatására új szalon kerül kialakításra.

Ősszel a használt gépjármű értékesítési potenciál javítása céljából szerződést kötöttünk az ERSTE Bankkal. Ennek eredményeképpen az M3/II. telephelyen kerül sor a bank által visszavett gépjárművek tárolására, értékesítésére.

2010 őszén szerződést kötöttünk a Hyundai Holding Hungary Kft.-vel Hyundai gépjárművek értékesítési, javítási és alkatrész kereskedelmi tevékenységére vonatkozóan, így Cégcsoportunk Új gépjármű kereskedelmi palettája újabb márkával gyarapodott. A márka bemutatása az M3-telephely belső terének átalakításával került kialakításra.

A Cégcsoport továbbra is stabil megbízható partnerként kíván minőségi szolgáltatást biztosítani régi, új és leendő Ügyfelei számára, mint a hazai gépjárműkereskedelem meghatározó szereplője.
Gablini elérhetőségek
Gablini Zugló
1141 Budapest, Nótárius utca 5-7.
fax: 06(1)222-9000
tel.: 06 (1) 222-8000
Gablini M3
1152 Budapest, Városkapu utca 1.
fax: 06(1)877-2288
tel.: 06 (1) 877-2222
Gablini
Budaörs
2040 Budaörs, Malomkő utca 2
fax: 06(23)802-209
tel.: 06 (23) 802-200
Gablini Gödöllö
2100 Gödöllő, Blaháné út 2.
fax: 06(28)416-204
tel.: 06 (28) 416-203
Infiniti center
budapest
1134 Budapest, Váci út 45.
fax: 06(1)799 2250
tel.: 06 (1) 799-2250
Hírlevélre feliratkozás
Amennyiben hozzájárul, hogy a későbbiekben információkat küldjünk Önnek akcióinkról, újdonságainkról, kérjük adja meg email címét.